Imádod az Opeledet? Mindezt pedig szereted másokkal is megosztani, valamint hasonló érdeklődésű emberekkel tölteni szabadidődet? Pontosan erre találták ki az autós klubéletet, melynek legjelesebb képviselője a MOTE, azaz a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete.
Te is Opeles vagy? Látogass el a MOTE valamelyik rendezvényére.
A klub jövőre ünnepli majd fennállása huszadik évfordulóját, első rendezvényüket pedig 2003-bant tartották. Külön megsüvegelendő az esetükben, hogy pályán kívül is összetartanak, hiszen az autós találkozók, pályanapok, rendezvények, versenyek mellett szerveznek kirándulásokat és vacsorákat is.
Azonban, mint minden hasonló egyesület esetén, a rendezvények csak egyfajta vázat, hiszen maga a közösség az, ami összefogja az egészet. Mindennek a (stílszerűen fogalmazva) „motorja” a fórumrendszerük, ahol rengeteg barátság is született az idők folyamán.
Természetesen akkor is szívesen látnak, amennyiben friss Opeles vagy, hiszen megosztják veled tanácsaikat, tippjeiket, és örülnek Neked a meghirdetett eseményeken is. Ők is boldogok annak, amikor bővül az Opel család.
Nem mehetünk el a MOTE esetén a karitatív tevékenységük mellett sem. Az egyesület rendelkezik adószámmal is, így tud támogatni intézményeket, mint például 2013-ban a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát.
Mindebben mi is a segítségedre leszünk. Hozd be hozzánk Opeled szervizelésre és átvizsgálásra.