A Központi Statisztikai Hivatal minden évben közzéteszi a közlekedési balesetek számát. Tavaly hazánkban 13778 baleset történt, majdnem 550-en haltak meg az utakon. Mennyire biztonságos autózni és milyen új biztonsági funkciókkal szerelik fel az autókat? Elmondjuk!

 

Híres balesetek

Balesetek azóta léteznek amióta az autók. Vagy még régebb óta. Nem véletlen fogalmazunk így, hiszen az első „autóbaleset” még 1769-ben történt, amikor egy – csak erős jóindulattal autónak nevezhető – háromkerekű gőzgép tulajdonosa egészen egyszerűen nekihajtott egy falnak. A baleset komikusságát jelzi, hogy a gőzgép-autó mindössze 3,6 kilométer/órás csúcssebességre volt képes, a baleset pillanatában pedig ennél jóval lassabban ment, állítólag maximum 2 km/órával. Épp, mint egy ráérős gyalogos.

Száz évvel később történt az első halálos baleset, amikor egy ír tudós Mary Ward leesett a kocsijáról éppen a hátsó kerék alá, az pedig áthajtott rajta. Azonnal belehalt a sérüléseibe. Az autó egyébként 6 km/órás sebességgel haladt.

Az első olyan közúti baleset, ahol valójában 2 különböző jármű ütközött, 1891-ben történt Amerikában, amikor James William Lambert járműve – egy egyhengeres benzinüzemű automobil, amelyben Lambert és James Swoveland utazott – nekiment egy fa gyökerének, aminek következtében az autó irányíthatatlanná vált, és „nekicsapódott” egy másik autó vonóhorgának.

Sérülés nem történt, de amint látjuk a balesetek egyidejűek az autózással, ezért a mérnökök és tervezők egyre több és jobb biztonsági megoldással állnak elő.

 

Autóbiztonsági megoldások

Az évek évtizedek során egyre biztonságosabb autók születtek, kialakultak a passzív és az aktív védelmi rendszerek, a különböző töréstesztekkel (és a törésteszteken használt bábukkal) pedig a végletekig finomodott az autóink biztonsága. Az Opel számára a biztonság abszolút prioritást élvez, és a legújabb generációs modellek beépített biztonsági funkciókkal high tech figyelmeztető rendszerrel is rendelkeznek. Íme néhány Opel innováció.

Az Opel Connect

Gyakori baleseti ok, hogy vezetés közben állítgatjuk az úticélt. Az Opel ezt kiküszöbölte: a myOpel alkalmazáson keresztül a sofőrök kényelmesen beprogramozhatják a navigációt az okostelefonjukról. Igaz a rendszer opcionális, de hatékony passzív védelem.

Elképesztő világítástechnikai megoldások

Látni és látszani: ezt az egyszerű igazságot az Opel mérnökei új szintre emelték. Az Astra bevált LED® mátrix adaptív világítási rendszerére építve az Insigniára már a második generációs IntelliLux LED® világítást fejlesztették ki: ez még gyorsabb, pontosabb és erőteljesebb, távolsági fénye pedig most már akár 400 méteres hatótávolsággal rendelkezik, tovább javítva az éjszakai láthatóságot.

Head up Display

A HUD segítségével a sebesség, a közlekedési táblák vagy a navigációs irány a szélvédőre és a vezető közvetlen látóterébe vetül, biztosítva, hogy a tekintet az úton maradjon. Ezzel rengeteg – figyelmetlenségből, pillanatnyi kihagyásból származó – balesetet lehet elkerülni.

 

Ötcsillagos Opel biztonság

Az OPEL modelleket az Euro NCAP – mely egy független nemzetközi szervezet – teszteli és értékeli. A legutolsó teszteken az Opel 5*-os eredményt ért el a kutatási és fejlesztési teszteken, ami azt is jelenti, hogy ha Opeled van, biztonságos autód van.

Ha meghibásodott, vagy mégis szükséged van szervizre, segítünk: https://csergoszerviz.hu/ajanlatkeres