Az interneten nagy figyelmet kapott az, hogy az Opel, egy légrugós Astraval mutatta meg az új kompakt autókban rejlő lehetőségeket. Az XS Crew tuningcég vette kezelésbe az Astrát.
 

Mi az a légrugó?

Ha a lehető legegyszerűbben szeretnénk leírni a légrugó egy olyan alkatrész, ami miatt az adott jármű a terheléstől függetlenül adott magasságban marad, tehát nem ér le az autó alja egy bukkanón, sem egy lejtőn, könnyen veszi az akadályokat. Légrugót legtöbbször a buszokban használnak, de gépekben és autókon is megteszik: most az Astra kapott egyet.
 

Nem közlekedhetne

Az Astra – amely megkapta a légrugókat – nem közlekedhetne, hiszen a rugók mellé olyan 20 collos felniket is kapott, amelyek nem rendelkeznek Európai Uniós engedéllyel, ezért a mindennapi közlekedéshez nincs meg az engedélyük. A felnire 245/30 as (óriási) abroncsokat szereltek fel, ezzel látványossá és tekintélyt parancsolóvá varázsolták a megjelenését.

A GRINDS légrugók beépítés egyébként nem volt egyszerű. Először el kellett távolítani a rendszám merevítéseket (ezt később erős mágnessel oldották meg) majd úgy helyezték be a légrugókat, a plug in hyrdid Astrába, mely menettulajdonságai nem változtak, kizárólag a légrugó előnyei adódtak hozzá.

Természetesen a teljes átalakítást dokumentálták: ide kattintva meg tudod nézni a videót a látványos végeredménnyel (a film német nyelven elérhető): https://www.youtube.com/watch?v=N9MpEC1TPug&t=654s