Leginkább Opel, Chevrolet és Ford szervizként ismerhettek minket, ezért is különösen izgalmas az a hírünk, hogy néhány hónapja megérkeztek hozzánk a Peugeot – egyelőre a revíziós szervizeléshez szükséges- alkatrészek is. Ez azt jelenti, hogy eddig is széles alkatrész kínálatunk, még szélesebb lett, immáron egy újabb francia márka alkatrészeivel.

 

A Peugeot története: szalagfűrésztől az autóig

Az autógyártóknak általában kacifántos történetük van, nincs ezzel máshogy a Peugeot sem. A család – még az 1800-as évek kezdetén – kávéőrlőket, fűrészlapokat (és hasonló akkor elengedhetetlen használati tárgyakat) gyártott. Egészen 1882-ig kellett várni arra, hogy megérkezzen az első Peugeot autó, ami – mai szemmel – inkább hasonlított egy biciklire.

Ez után viszont felgyorsultak az események: egy Gottlieb Daimlerrel (ugye ismerős a neve) való találkozás után Peugeot meggyőződött arról, hogy az autóipar jövedelmező. Az első Peugeot automobil, egy háromkerekű, gőzzel hajtott autó 1889-ben készült, és mindössze négy darabot gyártottak belőle, de nem sokkal később áttértek a benzinmotorokra és 1899-re már 300 darab autót tudtak gyártani. A Peugeot első igazán nagy dobása a Peugeot 201-es 1929-ben került piacra, és a francia autópiac legolcsóbb járműve volt, aztán jött a világválság, ami majdnem elsöpörte a gyárat.

A válság kiheverése után egyre másra érkeztek meg a Peugeot modellek: a 202-es, a 203-as (mely már hidraulikus fékkel rendelkezett) a 403-as mely Colombo autója volt a filmekben. Hatalmas lépés volt, hogy a Peugeot 1974-ben 30%-os részesedést vásárolt a Citroenben, majd 1975-ben teljesen átvette azt majd csatlakozott a PSA anyavállalathoz.

 

A 2000-es évek átalakulása

Vérzivataros évtizedeket élt meg a Peugeot, hiszen 2006-ban a PSA bezárta az angliai gyárát, befejezte a hatalmas sikernek örvendő (ikonikus) 207 gyártását. Még ugyanekkor részesedést vásárolt benne a GM amit egy éven belül el is adott. A mentőöv végül a teljes átalakítás lett. A Dongfeng Motors és a francia kormány egyenként 14%-os részesedést vásárolt a vállalatban, a Peugeot család kezében maradt ugyancsak 14%.

Közben a Peugeot olyan technológiai újításokkal állt elő, mint a részecskeszűrő (melyet 2000-ben vezettek be) és egymás után négyszer nyerték meg az év motorja díjat.

 

Ikonikus modellek

A Peugeot nevéhez számtalan ikonikus modell köthető – a 207-es, a 206-os melyből majdnem hétmilliót adtak el, a 405-ös mely az év autója lett – és most a Peugeot 208 amely tavaly előtt az év autója lett.

Egy a lényeg Peugeot tulajdonosként most már ránk is számíthatsz. Gyári és utángyártott kopó és forgó Peugeot alkatrészekkel és barátságos kiszolgálással várunk. Keresd kibővült kínálatunkat itt: https://csergowebshop.hu/