Vannak, akik az állagmegóvás vagy a szezonalitás miatt télire inkább leteszik az autót, mások éppen ellenkezőleg: alig várják, hogy a havas hegyi utakon élvezzék a telet és a lóerőket. Bármelyiket is választod az autódat fel kell készíteni arra, ami vár rá, ez a cikk pedig éppen ebben segít.

 

A téli álmot alvó autók

Legtöbben azért engedélyeznek „téli pihenőt” az autójuknak mert szezonautó (például egy kabrió) vagy egyszerűen csak szeretnék megóvni az állagát. Ha te is ezt tennéd itt az ideje, hogy felkészítsd az autódat a téli álomra, hiszen nem várhatod el azt az autótól, hogy november végén – úgy ahogy éppen van – elrakd, majd egy langyos márciusi reggelen csak beleülj, elindítsd és máris élvezd a tavaszi autózás örömét.

Van amit te is megtehetsz az autód téli álmáért. Kitakaríthatod, lemoshatod (és szárazra törölheted), tető alá helyezheted (ez nagyon fontos, az autód nem állhat fél évet a parkolóban) és szilárd talajra állíthatod, megtankolhatod. Ám ez nem lesz elég ennél több törődésre, felkészítésre és ápolásra lesz szüksége az autódnak.

Alaposan át kell vizsgáltatnod, mert a téli álom sokáig tart, ennyi idő alatt a legkisebb hiba is naggyá változhat. Képzeld el például azt, hogy az egyik gumiból éppen csak, de szökik a nyomás. Ha odafigyelsz sem biztos, hogy észrevennéd, az autód pedig fél év múlva a felnin áll majd. Ki tudja mióta. De hallottunk már télen szétfagyott blokkról is amelyik utólag komoly kiadással járt.

Mi azt javasoljuk, hogy mielőtt eltennéd télre az autódat hozd el hozzánk. Alaposan átvizsgáljuk és megtesszük azokat a lépéseket, amelyekkel megóvhatod az állagát, hogy tavasszal tényleg csak elő kelljen venni és azonnal használhasd…

 

Inkább vezetnéd télen?

Nem csak a „hibernálásra”, hanem a télre is fel kell készítened az autódat. Ahhoz, hogy rábízhasd magad, hogy egy havas hegyi úton autózz, miközben a tájban gyönyörködsz, biztosnak kell lenned abban, hogy a járműved biztonságos és tökéletes állapotban van.

Amennyire tudtad már elvégezted a téli felkészítést. Valószínűleg ellenőrizted a lámpákat, és beállítottad. Mindent feltöltöttél a megfelelő folyadékkal. Kicserélted télire a nyári gumit. Valójában azonban ezek csak a kezdő lépések és számtalan másra is oda kell figyelni: a futóműre, fel kell mérni a fékek állapotát, és például az akkumulátorodat is.

Ha ezeket te otthon nem tudod elvégezni, gyere el hozzánk, hozd el hozzánk az autódat és a szakembereink átvizsgálják az autódat és minden szükséges téli felkészítést is elvégeznek, a biztonságod érdekében. Kattints és kérj időpontot akár most: https://csergoszerviz.hu/szolgaltatasok/atvizsgalas