Top 4 szakmai tanács, amit összegyűjtöttünk neked a 15 éves márkamodellel kapcsolatban. Indulhatunk?

Opel Astra H-t nézted ki következő autódnak? Miért ez az egyik legmegbízhatóbb gépjármű? Mire ügyelj kiválasztásánál? A hazai piacon, az Opel Astra H, az elsők között szerepel a közkedvelt autók listáján, ami arra utal, hogy magas az autóba vetett bizalom a tulajdonosok részéről. 2007 után, a lökhárító és a díszrács megjelenése változott és lámpák terén is pezsdítettek a külsőn, aminek hatására nőtt az autók megbízhatósága.

  • Mely felszereltségeket szeretik a legjobban Magyarországon?
    Magyarországon leginkább 3 változat uralkodik, a legnépszerűbb felszereltség fantázia neve az Essentia, az egy fokkal fejlettebb társa, Enjoy névre hallgat, és szép számmal használják hazánkban a Classic felszereltséggel rendelkező példányokat is.
    A következő tényt, mindig vedd alapul egy Opel autó vásárlásánál: Az Opel, Németország egyik legmeghatározóbb autóipari cége. Biztonságérzettel tölt el mindannyiunkat, hiszen Németország az autógyártás egyik fellegvára. Nem is hazudtolja meg magát a gyártó ugyanis, minden eshetőségre próbál megoldást kínálni, ebből kifolyólag az extrák önállóan is rendelhetők a különböző felszereltségű autókba. Mit értünk ez alatt? Például azt, hogy az alapfelszereltséggel ellátott Essentia esetében van lehetőség arra, hogy felturbózzák tempomattal vagy akár ülésfűtéssel.
  • Tökéletesítsd Astrádat! A következőket javasoljuk:
    Az Astra H-ban a felszereltség része a 2 elektromos ablak, ABS, 4 légzsák. Vásárolj olyat, ami felszerelt EPS-el és elektromos tükörállítással. Továbbá, hogy növeld a kocsiban eltöltött idő élvezetét, fontos a CD 30 MP3 fejegység, amihez már könnyedén tudod csatlakoztatni AUX bemeneten a telefonodat és hallgatni kedvenc zenéidet.
  • Karosszériából jeles, belső térben pedáns.
    A H Astrák mellett szóljon, hogy a karosszéria és a rozsda nincsenek szoros barátságban egymással. Javasolt inkább Magyarországon szemezgetni az újonnan forgalomba helyezett és sérülésmentes modellekből vagy precízen szervizelt darabokból, mert azok nem hajlamosak a rozsdásodásra. Németországból vagy Ausztriából importált autók esetén, nagyobb eséllyel szembesülünk majd a korrózió problémájával, mivel ezekben az országokban erősebb az utak sózása.
    Térjünk át a belső kialakításra! Sok esetben szinte képtelenség megállapítani, hogy hány százezer kilométert futott az adott jármű, hiszen a „jól tartott” modelleknél az ülések kárpitja, a kormány bőrözése vagy éppenséggel a gyári pedálgumik szinte karc és folt mentesek. Elképzelhető, hogy a városban rendszeresen használt autók kiváló állapotán eshet némi csorba, mivel a nagyvárosi közlekedés egy autó számára is megterhelőbb.
    Jó tanács! Olyan H Astrát válassz, aminek előéletét le tudod ellenőrizni. Ne a futott kilométerek alapján dönts, hiszen egy külföldről importált, műszakilag silány gépjárművet többször kell majd szervizbe hordani, mint egy jó állapotú, de több kilométerrel jegyzett autót.
  • Melyik motorral jársz a legjobban?
    3 szempont szerint kutattunk a motorok terén. Az elérhető kínálat, teljesítmény és fenntartási költségek alkotta trió alapján, a benzinesek közül az 1,6 literes 115 lóerős motor típus már jónak számít, lendületessé teszi az autót. Dízelek közül minimális hibát az 1.7 CDTi tartogatja, a dízel motorok érzékenyek az üzemanyag minőségére ezért erre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni.

Cikkünkben törekedtünk arra, hogy segítsük autóvásárlásodat illetve bővítsük ismereteidet meglévő autódról.
Egyszerűen csak kíváncsi vagy, milyen állapotban van Opeled? Hozd el szervizünkbe, hogy szakértő kezek átnézzék!