Halogató típus vagy, aki mindig mindent az utolsó pillanatban, kapkodva intéz el? Vagy netán olyan is megtörtént már, hogy elfeledkeztél valami fontos elintéznivalóról, például arról, hogy időben megváltsd autópálya matricádat? Segítünk, hogy idén ne forduljon elő hasonló, és elárulunk mindent, amit a 2020-as matricákról tudnod kell.
Nyilván Téged is elsőként az érdekel, hogy meddig jó a tavalyi. Nos, a 2019-es változat január 31-ig érvényes, nem érdemes azonban az utolsó pillanatra hagynod a dolgot. Ezért is lehetett elektronikus formában már december 1-től megváltani a matricákat.
A következő kérdés, ami felmerülhet Benned, az az, hogy mégis milyen változatra van szükséged, pontosabban Neked melyik éri meg leginkább. 8 megyére az éves autópálya matrica 40 ezer forintba kerül (8 x 5000 forint, személygépkocsi esetében). Az éves országos matrica pedig 43 ezer forint, vagyis 8-nál több érintett megyénél, és/vagy gyakori alkalmi utazásokkal érdemes megfontolnod az országos matricát. Ilyenkor ahhoz a plusz előnyhöz is jutsz, hogy nem kell idegeskedned év közben, vagy esetleg alternatív mellékutakat keresve „a kertek alatt” autóznod.
Az éves verzió megváltása nagyjából június-júliusig éri meg, utána már okosabb döntés a többhavi vagy több megyét érintő változat. Ennek oka az, hogy mindenképpen a következő év január 31-ig érvényes az éves matrica, nem pedig 365 napig, ami „átnyúlik” a következő évre. A legmegfelelőbb megoldás kiválasztásához egyébként segítségedre vannak különböző kalkulátorok is.
Fontos szabály az autópálya matrica esetén az is, hogy visszamenőleg nem érvényes, tehát mindenképpen utazás előtt kell megváltanod, és autódra helyezned. Ez alól egy 60 perces türelmi idő nyújt némi kibúvót, de nem érdemes trükköznöd, hiszen Neked sem hiányzik egy vaskos bírság így az év elején.
Érdemes tehát felkészülten nekivágnod az új évnek. Ebbe pedig az autópálya matrica megvásárlása mellett az alaposan felkészített és átnézett autó is beletartozik. Télen ugyanis nem csupán a megfelelő abroncs kiválasztása a fontos, hanem a folyadékok fagyáspontjára is oda kell figyelned, mely a hűtőrendszer mellett az ablakmosó folyadékra is vonatkozik.
Érdemes az ablaktörlő lapátot is kicseréltetned, hiszen a havas, latyakos időben ezek is nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Ahogyan igaz ez az akkumulátorra is, hiszen az utastér fűtése mellett az éjszaka „megfagyott”, nehezebben induló motort is működésre kell bírnia. A téli hőingadozás az elöregedett tömítéseknek sem tesz jót, ezeket is érdemes átvizsgáltatnod.
Menj biztosra, fordulj hozzánk és mi segítünk, Opel, Ford, Chevrolet gépjárművek esetében. Teljes körű ellenőrzést, szervizelést, valamint gyári alkatrészek cseréjét vállaljuk. Készülj fel velünk 2020-ra! https://csergowebshop.hu/