Közeleg az év vége, ez pedig a család és az ajándékozás mellett bizony a féktelen evés-ivásról is szól. Sokan felelőtlenül ülnek ilyenkor autóba alkohol fogyasztása után, olyan gondolatokkal, mint az „ünnepekkor úgysincs rendőr”, az „ezen a kis távon úgysem lesz semmi baj”, vagy az örök klasszikus „én részegen is jól vezetek”.

Ugye nem akarod, hogy hiába várjanak haza?

A szilveszter különösen veszélyes időszak ilyenkor. 2018 első hajnalán 15 ittas vezetőt fogott el a rendőrség, tavaly újévkor pedig két halálos közúti baleset is történt, 7 súlyos és 15 könnyű sérüléssel végződő eset mellett.

Azonban egyáltalán nem érdemes kockáztatni. Gondolj csak bele, melyik a jobb: tömegközlekedéssel, de biztonságosan hazaérni, vagy esetleg soha?

Egy balesetnél természetesen mindennél többet ér, hogy épségben szálljanak ki a szerencsétlenül járt autók utasai, de az is lényeges szempont, hogy milyen komoly anyagi következménye is van egy ütközésnek. Gondolom Neked sem hiányzik az év végi költekezés után egy olyan váratlan kiadás, mint például egy totálkárosra tört autó lecserélése egy vadonatújra.

Sohase ülj ittas állapotban a volán mögé, ezzel előzd meg, hogy azok közé kerülj, akiket már hiába vár haza a családja. Menj biztosra: hozd el autódat hozzánk átvizsgálásra annak érdekében, hogy tökéletes állapotban legyen az év végi rokonlátogatások során, ezzel csökkentve a baleset esélyét.