Jó sofőrnek tartod magad? Annyira, hogy mindezt szívesen teszed próbára is? Manapság már szerencsére sok lehetőséged nyílik erre, a hazai vezetéstechnikai oktatások során, melyek nem csak képességeiden segítenek, hanem a balesetek megelőzésében is.

Na de mit is takar pontosan egy ilyen képzés? Fontos kiemelni, hogy nem csak gyakorlati tippek és trükkök elsajátításával jár, hanem komoly elméleti hátteret is kapnak a résztvevők, mint például friss ismereteket az újabb forgalmi rendszerekről, a régi és új autók biztonságtechnikai mechanizmusairól, és hogy azokat hogyan tudod minél jobban kihasználni.

Az elméleti „fejtágítás” után pedig jöhet a gyakorlati próba az oktatópályákon. Itt jelentős különbség mutatkozik az adott központok között, ugyanis nem mindegyik helyen van megfelelő méretű oktatópálya a nagyobb sebességnél elvégzendő gyakorlatokhoz.

Aki a vezetés minden aspektusában fejlődni kíván, annak érdemes egy olyan vezetéstechnikai centrumhoz fordulnia, ahol versenypályán, vagy repülőtéren van kialakítva a tanpálya. Ott olyan lehetőségek is megnyílnak, mint például az autópályás vezetés, ahol a nagy sebességgel történő sávváltást, vagy fékezést is tudod gyakorolni.

Vezetéstechnikai tréning

Vezetéstechnikai tréning

De az is könnyen kiderül például, hogy mennyiben más egy ESP-vel, azaz menetstabilizáló elektronikával rendelkező autót vezetni. De pont ez a jó egy ilyen képzésben, hiszen biztonságos körülmények között vagy képes reflexszinten begyakorolni azokat a cselekvési módokat, amelyekkel a veszélyes helyzeteket hatékonyan és biztonságosan tudod megoldani.

A helyes reakciók begyakorlását követően pedig sokkal gyorsabban leszel majd képes meghozni a megfelelő döntést, éles helyzetben. Sokszor egy baleset elkerülése tizedmásodperceken, és egy adott pillanatban történő megfelelő ellenkormányzáson múlik, melyet nem lehet közúton reflexszintűre begyakorolni, csak vezetéstechnikai képzésen.

Az oktatások során megismered az autód határait is, annál is inkább, mivel a legtöbb helyen a résztvevők saját autóval indulnak. 130-ról téli gumikkal nagyjából 60 méter alatt állt meg az autó, de 140-nél már körülbelül 80 méter ez a táv.

Ijesztő belegondolni, hogy a két megállási pont közé befér egy 16,5 méteres kamion, vagy egy tehergépkocsi, utánfutóval együtt (maximum 18,75 méter). Az oktatás során szimulálják a száraz, illetve vizes aszfaltot is, így olyan jelenségeket is ki tudsz próbálni, mint például az „aquaplaning” effektus.

Sokan vallják, hogy életében legalább egyszer minden sofőrnek részt kellene vennie egy vezetéstechnikai tréningen. Rendkívül sokat segít azon, hogy biztonságos körülmények között tudd tesztelni autód határait, valamint arra, hogy jól tudj reagálni balesetveszélyes helyzetben.

Ugyanakkor mit sem ér az elméleti és gyakorlati tudás, amikor nincsen mögötte egy megfelelően felkészített, megbízható gépjármű. Hozd be hozzánk autódat egy alapos átvizsgálásra, hogy a „technika ördögén” se múljon semmi, és minden esetben biztonságosan tudj hazaérni a családodhoz.

Fordulj hozzánk bizalommal: Gépjármű átvizsgálás !