Itt az idő arra, hogy röviden összefoglaljuk, hogy hol és mi történt idén az autósportban Íme rövid áttekintésünk!
Autósport és az Opel
Úgy tűnhet, hogy az Opel nem tipikus versenyautó, de a múltban vannak jelentős eredményei. Idén 25 éve, hogy a Nemzetközi Túraautó Bajnokságot sikerült megnyernie egy Opel Asconanak. Niki Lauda is öregbítette az Opel hírnevét azzal, hogy a pályafutása legelején egy olyan Rekorddal versenyzett, aminek még nevet is adott, az autó lett a Fekete Özvegy. De mi történt idén a különböző autósport kategóriában?
Forma 1
Az idei szezon a “száguldó cirkuszban” olyan idényt hozott, amire még sokáig emlékezni fogunk. Hiszen nem elég, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra pontegyenlőséggel érkezett a két esélyes, Max Verstappen és Lewis Hamilton, de még a futam során is végig kiegyenlítettek voltak az esélyek, a trófea sorsa pedig konkrétan az utolsó körben dőlt el, ahol a friss gumikon érkező Verstappen meg tudta előzni a bajnokságot már magáénak érző Hamiltont, és fosztotta meg trónjától a brit pilótát. Az idény a két gigász párharca mellett még a kétes versenybírói döntésekről szólt, melyet nem mindig lehetett következetesnek nevezni.
Természetesen a Magyar Nagydíj idén is emlékezetes volt, mindjárt az elején Bottas – a vizes úton megcsúszva – lezúzta a fél mezőnyt és újonc győztest avattak. Ocon életében először nyerte meg a versenyt
Rally világbajnokság
Évekig letaszíthatatlan volt a dobogóról a Skoda, de idén minden eddiginél kiélezettebb volt a verseny a Toyota két pilótája, Elfyn Evans és Sébastien Ogier között. A végső győztes végül az utóbbi lett, a Toyota pedig a konstruktőrök versenyében is tarolt, és elvitte a trófeát a Hyundai és a Ford előtt.
Kamion Európa Bajnokság, ahol magyar bajnok van!
Méltatlanul keveset hallunk a Kamion Európa Bajnokságról, pedig éppen hazánkban vette kezdetét a versenysorozat, és már be is fejeződött. A bajnokság idei győztese Kiss Norbert lett, aki immáron háromszoros Kamion Európa Bajnok. Csak azért ennyi, mert 2020-ban az utolsó versenyt törölték, ezért hivatalosan nem lehetett az, de 2021-ben, idén a Révész Racing névre keresztelt csapat ismét nevezte egy, (Balu névre keresztelt) MAN kamionnal és idén magabiztosan nyerte meg a szériát.
Akikre büszkék vagyunk
A magyar autósportnak több kiemelkedő versenyzője volt és van. Nyugodtan büszkék lehetünk például Michelisz Norbertre, aki többszörös túraautó világbajnok, Kiss Norbertre, Kesjár Csabára (aki az első magyar autóversenyző volt, aki Forma1-es autót vezethetett).
Büszkék vagyunk rájuk (ahogy azokra a versenyzőkre is, akik nap mint nap keményen harcolnak azért, hogy jó helyezést érjenek el, vagy, hogy egy autóban mutathassák meg a tudásukat. Ugyanakkor számunkra az is fontos, hogy a te autód is tökéletes állapotban legyen. Hozd be hozzánk egy felmérésre, a szakembereink alaposan átnézik, hogy utána biztos lehess abban, hogy minden rendben van vele.